2018 04 xx leagueoflostsouls - Grandmagic13/Adventure-Journal GitHub Wiki

Eli a grófnő (az leszek egy nap!) naplója

Végre eljött a nap, mikor bebizonyíthatom apának, hogy annak ellénre, hogy lány vagyok, mégis méltó vagyok a Grófnői címre. Ma megküzdhetek az ős vyvernnel, legalábbis ezt hittem…. Már bent voltuk az aréna közepén Galeazzoval és Brutekkel, hogy megküzdehhsünk egy-egy szörnnyel, ezzel megnyerve a céhek versenyét, de először valami béna foglyot kellett volna hatástalanítanunk, akiről később kiderült hogy a ”Hatos”, Ozimandias követőinek egyike. Éppen amikor neki láttunk volna a dolgunknak, a lelátón egy Saarebas kivégzett egy Templart és ezzel egyidőben valaki felrobantotta a mágus tornyot is! Hirtelen pánik alakult ki. Mindeközben a szörnyek rácsait valaki elkezdte felhúzni. Micsoda borzalom! Micsoda pusztítás! Majd a lelátoról elpillantva megláttuk, hogy a ketrecekből nem is a szörnyek jöttek ki, hanem 3 alak, egy ex-warden, legalábbis erre következtetek mivel a griff a mellvértjén levan satírozva, egy karmos kesztyűs elf aki elég őrültnek nézett ki, és ott volt velük a rostély is.

Megrémültem, de valahol mélyen tudtam, hogy Ozimandias figyelmeztetése nem pusztán üres fenyegetés. Minden dühömet lenyelve hátrafordultam apámhoz és rámutattam a 3 jövevényre, majd ezt mondtam neki: Látod Apám?! Erről beszéltem!- Majd rámarkoltam a pallosomra, és éppen indultam volna megküzdeni velük, amikoris az elf előhúzott egy zöld kristályt a zsebéből. Hirtelen úgy éreztem mintha ezer forró tűvel szurkálnák a nyakamat, ordítottam és térdre rogytam, a fájdalom eltompított körülöttem mindent. Majd hallottam ahogy a warden mondja, hogy nem ő az, és a fájdalom elmúlt. Amíg a földön térdelve megpróbáltam összeszedni magam körül néztem, szerencsére már mindenkit kivittek a lelátókról, az apám nem volt veszélyben. Itt viszont hármunknak kell rendet tennünk. Felálltam amikor megláttam, hogy az elf elkezdett közeledni felém, valamit beszélt, de nem értettem, csak arra koncentráltam, hogy mi lesz ha megint előveszi a kristályt. Közben láttam, hogy Galeazzo elkezdett lopakodni az elf irányába, reméltem, hogy sikerül a háta mögé kerekednie mielőtt ő cselekedne megint. Közelebb és közelebb jött az elf, s az arcomba vigyorgott. Azonban mielőtt kihúzhatta volna a zsebéből a kristályt, a vállából egy penge fúrodott ki és megláttam mögötte az én Lovagomat ( <3 ), de persze amilyen szerencsésen mögé lopakodott olyan szerencsétlenül húzta ki a pengéjét és ahogy az elf összeesett a kristály kiesett a zsebéből én pedig újra a földön szenvedtem…remek…hát átkozott a vérem? Csak kiabálást hallottam magam körül, majd elmúlt a fájdalom és láttam, hogy Galeazzo lefedte a kristályt, végre! Rettentően dühös voltam, mit akarnak ezek az alakok a családomtól? Dühtől vagy adrenalintól, nemtudom már de felpattantam megragadtam a pallosom és a wardennek rontottam, amire a rostély egyből ugrott, neki pedig Galeazzo, aki igen sérülékeny volt szegény, ezért az ő segítségére pedig Brutek sietett. Majd a káosz közepette a warden egy alkut ajánlott, hogy ökölharccal döntsük el ezt a csatát. Belementem, nem akartam hogy a rostély végezzen Galeazzoval aztán velem is, majd mindenkivel Tantervaleben… A warden nagyon magabiztosan állt ki elém, biztos azt hitte, könnyű dolga lesz mert egy lány vagyok, pff a naiv! Hát igazam is lett, a végén még ő rimánkodott, hogy elmond mindent csak ne üssem meg mégegyszer…gyenge férfi. Épp elkezdte volna a meséjét, amikor a drága szörnyek kijöttek a ketrecükből, és elszakítva láncaikat, kezdve az őswyvernnel, ami egyből kóstolóra vette a vergődő elfet. Na ez kellett még ide! Csöbörből vödörbe… Na de mégis ki más mentené meg a városom ha nem én, és segitőim? A warden a helyzetét felmérve úgy látta, hogy most a mi oldalunkra állnak a rostéllyal. AZ óriás kőtömb meg is indult a Beereskarn felé, Brutek és a warden az óriás pókot vették célpontba, Galeazzoval mi pedig az én drága őswyvernemmel kezdtünk el megküzdeni. A kőtömb hamar végzett a medvével, mi viszonnt 4en viszonylag sokáig küzdöttünk a saját ellenfeleinkkel, a wyvern nehezebb falat volt, mint elsőre gondoltam, a végén a többiek is becsatlakoztak. Nem hagyhattam neki h ők végezzenek vele, senkinek! Ezért egy hirtelen mozdulattal lecsaptam a fejét mielőtt más megtehette volna, és ezzel kivégeztem a szörnyet. Amivel persze megnyertük a céhek versenyét, szóval jár a 25 arany, nem elékszem már rá, amit persze majd a Cetus csapat házára fogunk elköltni, igazán megérdemeljük azt a házat! JA és a legfontosabb, a wyvern fejét el kellett vinnem apámhoz, hogy lássa, nem vagyok gyenge és megtegyen az örökösnek. Majd miközben a fejet elkezdtem felkötni az övemre megérkezett Arne ordibálva és leütötte a wardent és egyenesen utána jöttek a Templarok is akik elvitték a rostélyt és az ájult wardent. Arne egy pillanatra megvizsgálta a kristályt is, de nem hagyott sokáig szenvedni, mielőtt finom porrá zúzta volna a kristályt markában.

Arneval visszamentünk a céhbe, és Galeazzoval már tűkön ülve vártuk, hogy kifaggathassuk őt a farkas csapatról és minden titokről amit eddig mindenki elhalgatott előlünk, de innen sajna egyenesen indultunk kellett Tantervale vezetőségének gyülekezetére, hiszen Ozimandias fenyegetésére sürgősen ellenintézkedést kellett találni. Itt eldőlt, hogy azon kívül hogy más városokból fogunk az elveszett Templaraink helyébe utánpótlást találni, Ozimandias fenyegetettségére különleges csapat fog alakulni, amelynek természetesen mi is tagjai leszünk. Mire kifaggathattuk volna, Arne leintett minket és mondta, hogy majd holnap reggel. Nem volt mit tenni, fáradt voltam, hát elmentem aludni, a többiek pedig mulatoztak a kocsmában.

Egy gyönyörű zöld mezőn sétáltam, kellemes szél fújt és mindent körbevett a frisseség illata. A távolban egy alakot láttam, közeledtem felé, de ő még mindig csak állt nekem háttal. Hosszú fehér ruhában állt a lány, a holló fekete haját pedig könnyedén fújta a szél. Olyan ismerős érzés fogott el, de nemtudtam miért. Majd mikor odaértem hozzá, megfordult. Mély zöld szemeivel rámnézett és azt mondta: Megtalálhatsz engem a Hold templomában, de ne hagyd, hogy a gonosz elérje. – Annyira ismerős volta lány, de nemtudtam, hogy mégis honnan, hiszen még nem láttam őt soha. Majd a lány elkezdett távolodni, az egész mező elkezdett távolodni és reggel kellemes nyugodtsággal ébredtem. Galeazzo ott ült előttem és rémült volt az arckifejezése, én csak mosolyogtam rá. Boldog voltam. Persze utána egésznap összevissza vitt engem mindenhová amiből semmit se értettem majd végül kikötöttünk a First Enchanter sátrában aki jól belemászott a fejembe és akkor már elmúlt a boldogság mert mérges voltam, de azt vettem észre hogy körülöttem mindenki olyan arckifejezéssel néz mint amilyen nekem volt, persze csak egy futó pillanatra láttam, aztán minden visszatért a normális kerékvágásba. A sátorban ott volt még Benignus és Galeazzo is a First Enchanteren kívül, majd megbeszélték, hogy semmi démoni nem szállt meg engem és hárman visszaidultunk a céhbe, ez után végre beszélhettünk Arneval. Nem mondott túl sok mindent, csak annyit, hogy volt az a bizonyos éjszaka amikor alakult a Farkas csapat, ami azért jött létre mert a családomtól elvittek valami igen értékeset és megtudtunk hogy azon az éjszakán az üldözés közben az elkapandó csapatból valaki megölte a feleségét. Majd elmondta, hogy már csak 2-en vannak a csapatban és többet nem mond el, kérdezzük meg az apámat. De mielőtt elmentünk volna apámhoz lementünk a céh földszintjére ahol azokat a sebesülteket tartották akik a tegnapi zavargások alatt kárt szenvedtek. Ott találkoztunk két emberrel, közülük az egyiken, a férfin volt egy farkas tetoválás, ebből tudtuk Galeazzoval, hogy ő volt az egyik tag akiről Arne beszélt, megkérdeztük tőle és momdta, hogy igen ő volt az de a másik tagról nem mondtt semmit ő se. Közben Benignus furcsán kezdett el viselkedni, mint aki kényszert érez arra, hogy a legsebesültebb emberekhez odamenjen és meggyógyítsa őket „mágiával” holottt ő elvileg nem is mágus. A nő ezt észre is vette és ment utána, valamit beszélgettek de nem figyeltem rá mert mi közben elindultunk Galeazzoval az apámhoz. Oda is értünk a kastélyba. Apám nagyon örült, hogy élve és épségben látott engem, tudom, hogy szeret csak néha nehezen mutatja ki és makacs. Majd megmutattam neki az ős wyvern trófeát. Láttam rajta, hogy nagyon büszke rám, majd hivatalosan is kijelentette, hogy engem tesz meg örökösévé, Galeazzo pedig Tantervale lovagja lett és innentől a mi parancsaink lesznek az elsődlegesek a számára. Na de nem halogathattuk örökké ezt a farkas csapat ügyet, úgyhogy rákérdeztem, apám pedig mindent elmondott. Elmondta, hogy amikor én születtem, született egy ikertestvérem is, egy évig boldogságban éltünk, mint egy nagy család de eljött az a bizonyos éjszaka, a farkas csapat alakulása, ami azért alakult, mert a testvéremet és engem is elraboltak Ozimandias szolgái. A farkasok feladata az volt, hogy visszahozzanak minket, de csak engem tudtak megmenteni. A testvéremet nem tudták vissza hozni, viszont a farkas csapat egyik tagja elrejtette a világ elől és feltehetően vigyázott rá, de semmit nem lehet tudni így 10 év elteltével sem. Aznap éjjel apám szomorú volt, de hálás is, hiszen az egyik lányát legalább visszakapta, és nem akarta, hogy ez a nap feledésbe merüljön, ezért megalapított a céhek versenyét. Ezért nem akarta még az én kérésemre sem elhalasztani az ünnepséget. Mikor befejezte a történetet, igyekeztem eltakarni az arcom, nehogy lássa, hogy könnybe lábadtak a szemeim. Én nem szoktam sírni! De nem bírtam és sírtam, mint egy kislány. Mindannyian sírtunk, mint a kislányok. Majd lassan elindultunk vissza a céhhez, és közben Galeazzoval rájöttünk, hogy az álmomban a testvéremet láttam. Mikor visszaértünk a többieknek elmondtunk pár dolgot, hogy mit tudtunk meg, viszont ők is érdekességekkel szolgáltak. Főleg Benignus, aki megfejtette a térképet amit még a Golemektől szereztünk azon a rejtélyes szigeten, ahova a szirének iránytűje vezetett. Valami ócskásnál is járt, ahol könyveket vett. A könyvek között ott szerepelt a 3 testvér meséje is, amiben kiderült , hogy egy démon megkörnyékezte őket, hogy készítsenek egy fegyvert amihez nem szükséges emberi beavatkozás és ruházzák fel ezeket egy.egy tulajdonsággal. Mindegyik egy.egy páncélt készített és köztük volt a mi régi jó barátunk a rostély is, ő a düh-vel volt felhatalmazva, volt a falánkság és a szeretet. A legkisebb testvér páncéljához pedig egy tiszta lélekre volt szükség, hogy irányítani lehessen. Amikor elkészültek a démon elátkozta az egyik testvért a halhatatlanság erejével a másik kettő pedig meghalt a halhatatlan testvér keze által. Ő elrejtette a három páncélt 3 különböző helyen és azóta is vigyázza őket és járja a világot. A térképről pedig kiderült, hogy melyikek ez a három hely, és a Hold templom is megtalálható rajta, csak nem ezzel a névvel, mert ez a név csak egy mendemondából maradt fenn és ma már csak úgy tudják, hogy ott található ahol több száz oszlop nyugszik.

Majd mikor izagtottan egymásra nézett a csapat minden tagja kivéve Willemet - hiszen ő vak - bejött egy városőr, hogy magához tért a warden. Közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy mielőtt útnak indulunk kikérdezzük a wardent, így hát elndultunk az őrség irányába.